Csillaghullás 2013
A 2013-as év is meteorban gazdag év lesz, és ha az időjárás is kegyes lesz hozzánk, akkor indulhat a kívánságok megfogalmazása és az égbolt tüzetes pásztázása. A meteorok olyan kövek és porszemek, melyek a súrlódás következtében felizzanak és fényjelenséget produkálnak.
Az idei évben 7 nagy meteorraj teszi tiszteletét a föld közelében. A beszámolónkban azokat a meteorcsoportokat ismertetjük, melyek legalább 10 vagy annál több meteort produkálnak óránként.

Sőt lesznek olyan időintervallumok, ahol percenként csodálhatjuk meg ezt a gyönyörű jelenséget. Az információkat egyébként a Meteorwatch-nak köszönhetjük.
Az alábbi rajok lesznek megtekinthetőek.

  • Elsőként a Lyridák érkeznek április 16-26 között és 25 meteor/óra lesz a hozam.
  • Másodikként az Eta Aquaridák április 19-től május 28-ig szintén 25/órás darabszámmal.
  • Harmadikként a Perseidák július 23 és augusztus 20 között 100 meteorral óránként.
  • Negyedikként a Drakonidák érkeznek október 2 és 16 között 25 meteorral.
  • Ötödik esetben jön a csúcspont, hiszen október 20 és november 30 között 30-tól akár 300-as darabszámig is képviseltetik magukat.
  • Végül a Gemidiák érkeznek december 7 és 16 között 120-as darabszámmal

.

Copyright © 2010 Hírek - Hir.cc. Minden jog fenntartva. Oldalunkon található tartalmakért szerkesztői felelősséget nem vállalunk, mivel zömét felhasználóink készítik. Bármi vélt vagy valós sérelem esetén keressenek fel minket a Kapcsolatfelvételen keresztül, és azonnal eltávolítjuk a kérdéses tartalmat (tartalmakat). Köszönjük!